MENÜ

Sziderikus asztrológia
A fényszögek témája a másik oldalamon található: http://fenyszogek.freewb.hu/

A két weboldalamra több menüpontban feltöltött fotókat már nem lehet olvasható nagyságúra nagyítani egy kattintással, ezért ha érdekel, úgy tudod elolvasni őket, hogy lemented őket, és kinagyítod a saját gépeden.

 falead

Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok.

 A jó kapcsolat kritériuma, hogy velem szabadabb a másik, mint ha egyedül lenne, nem kell a szabadsággal fizetni a kapcsolatért.
 
 Törekedjünk arra, hogy másokkal és önmagunkkal is szeretettel bánjunk. Vegyük egymást és önmagunkat is komolyan. Figyeljünk oda a másikra. Ne bántsuk egymást. Ennél fontosabb, szerintem, nincs-
 
 Én nem tudnék csak úgy akárkit szeretni. Nem vagyok egy szent. De ha akarnék is valakit szeretni, annak a másiknak jó tanítómesteremnek kell lennie, hogy én megtanulhassam, hogyan szeressem éppen őt.
 
 A legőrjítőbb az, amikor nincsenek szavak, amik kimondanák a valóságot
 
 Ha könnyű lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok.
 
 Ha én meg akarok házasodni, és a nő hozzám akar jönni, akkor neki is meg kell halnia olyanként, amilyen volt, és nekem is meg kell halnom olyanként, amilyen én voltam. És újra kell születnünk. (...) Van az "én", a "te" és megszületik a "mi" . (...) Ha én is alárendelem magam a "mi"-nek, és ő is alárendeli magát a "mi"-nek, akkor lehet jó a házasság. Ha én alárendelem magam neki, vagy ő alárendeli magát nekem, akkor megette a fene az egészet.
 
 Én nem tartozom semmivel annak, aki engem szeret. A szeretetnek nincs ára, azt nem kell visszaadni, azt tovább kell adni
 
A valódi önzőség az, ha nem akarom vállalni a felelősséget a saját vágyaimért. Titokban tartom őket, és elbújok a mögött, hogy csak egy vágyam van: az, hogy a te vágyadat teljesítsem.
 
Nem kell szeretni. Az nem akarat kérdése. Az egy olyan csoda. Ha azt érzem, hogy valakit szeretek, akkor az egy csoda. És ezt észre kell venni. Nem azt mondom, hogy szeressétek egymást, hanem akkor, amikor úgy éreztek, ismerjétek azt fel. De nem kell! Van olyan ember, akivel ez a csoda soha nem történik meg az életében.
 
 Szerintem rengeteg fájdalom keletkezik abból, hogy összekeverjük a vágyat és a szeretet, és azt mondjuk, hogy szeretlek, akkor amikor tulajdonképpen csak azt akarom, hogy kielégítsd a vágyaimat.
 
 A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.
 
 Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia.
 
 Azt hiszem, az a legnagyobb hipnózis (...), hogy az ész és az értelem fontosabb, mint az érzelem.
 
 Ha az embernek van egy ideálja, akkor történhet vele bármilyen dolog, ő elsétál mellettük. Észre sem veszi az ilyen kegyeket, mert van egy eszméje, van egy elképzelése arról, hogy neki mi kell, és ki ő, és közben elveszíti azt, amije éppen van, mert valami másért küszködik.
 
Aki álmodozik, az nem él, és nem is tud élni, mert a fantáziájában kiéli magát.
 
 Ha valaki gyárat épít a folyó partján, és csak egyre bővíti azt, mert egyre több profitra törekszik, és nem törődik azzal, hogy megmérgezi vele a vizet és a levegőt, nem érdekli, hogy mi történik a világgal, nem kommunikál senkivel sem maga körül - az csak nőni akar, a legnagyobb gyár akar lenni a világon, a legtöbb pénzt akarja keresni... Ez rák, ez a világ rákja-
 
Amikor az ember kifelé kezd figyelni, s talál valamit, ami érdekli őt a világban, abban a pillanatban jobban érzi magát-
 
 A szabad akarat: hogy mit kezdünk azzal, amink van.
 
 Szerintem az élet olyan rövid, hogy ki kell fejlesztenünk azt az intuíciót, ami megsúgja, hogy kivel és mivel érdemes foglalkozni, valamint kivel és mivel nem.
 
Ha valaki egyedül van, és azt mondja, hogy nem szeretne egyedül lenni, az nem mond igazat. Az ember azért van egyedül, mert nem akarja, hogy valaki kihasználja.
 
 Azt hiszem, hogy amikor az emberrel rettenetes dolog történik, akkor vagy belehal, vagy megtanul valamit.
 
 Ha valakinek nem egyeznek meg a szavai és a tettei, vagyis olyat mond, amit nem csinál, vagy mást csinál, mint amit mond, akkor egy szavát se higgyétek el! Mert az az igazság, amit cselekszik, és nem az, amit mond.
 
 Nagyon furák vagyunk mi, emberek: amikor látunk valakit, aki valami olyat csinál, amit nem értünk, vagy azt szeretnénk, hogy inkább ne csinálja, akkor azt mondjuk rá, hogy beteg. És az illető ezt még el is hiszi nekünk
 
 A filozófia a csalódásból ered. Mert a csalódás olyan fájdalmas, hogy könyveket kell írni és olvasni ahhoz, hogy az ember valahogy megértse, miről szól, hogy az ember a sírás helyett inkább énekeljen vagy gondolkozzék..
 
 Ha én egyedül vagyok, magamra vagyok hagyatva, akkor még gondolkodni sem tudok rendesen. Ha viszont együtt vagyok valakivel, aki figyel rám, akivel meg lehet beszélni azt, ami érdekel engem, az igenis számít. És nem kell feleleteket adnia, nem kell tanácsolnia dolgokat - ez nem erről szól. Az is egy definíciója a szeretetnek: hogy semmit nem fogok csinálni. Hogy veled leszek, de nem foglak semmire kényszeríteni.
 
 Brodszkij mondta egyszer érettségiző diákoknak, hogy minden gonoszság akkor kezdődik, amikor az egyik ember összehasonlítja magát a másikkal. Általános emberi hiba, hogy a dolgok közötti különbség érzékelését követően azonnal minősítünk. Véleményünk van. Észreveszünk egy különbséget, és azonnal megkérdezzük önmagunktól, hogy melyik jobb, nem tudjuk elfogadni, hogy csak más. Önmagunkat is állandóan összehasonlítjuk másokkal és minősítjük.
 
 Az élethez egyébként hatalmas bátorság kell. Ha minden kockázatot bevállalva teljesen beledobom magamat az életembe, ha van bátorságom élni, dolgozni, tanulni, játszani, akkor nincs kapacitásom a gonoszságra. Az egyik alapfeltétele az irigységnek az, hogy az ember nem dolgozik, nem tanul, nem él, csak egyszerűen megáll, és nézi azokat, akik szerinte élnek. Amikor ezt a nézői álláspontot felveszi valaki, akkor kezdődik a baj. Akitől megvonják, vagy aki megvonja a lehetőséget, hogy a képességeit, érdeklődését, tehetségét kibontakoztassa ott és akkor, ahol és amikor akarja, az veszélyeztetett és veszedelmes lesz.
 
Minden állat boldogtalan, ha fogolyként tartják. Ha egy állat nem tudja azt csinálni, amit akarna, és olyan dolgokat kell csinálnia, amiket nem akar, akkor boldogtalan lesz. Mi is azok vagyunk. Nekem tehát nem arra kell hatalom, hogy más emberek fölött legyen hatalmam, hanem arra kell hatalom, hogy ne kelljen olyan dolgokat csinálnom, amiket én nem akarok, és azt csinálhassam, amit akarok. Van annak egy tudománya és egy művészete, hogy hogyan szerezzen és tartson meg az ember éppen elég hatalmat arra, hogy úgy élhessen, ahogy akar,
 
Nagyon nehéz, ha az ember átél valamit úgy, hogy nem engedik meg neki, hogy az érzéseit kifejezze. Ez olyan, mint egy megfagyott pillanat. Évtizedek múlhatnak el, és az a megfagyott pillanat mindig ott lesz. Valami történik majd, ha kiolvad. Ezt meg lehet érezni, és utána tovább lehet lépni. Addig, amíg ott van fagyottan, olyan, mintha az ember le lenne szögezve valahova.
 
Sok rákos beteggel dolgoztam, és nagyon szomorú dolog, de gyakran úgy rémlett nekem, hogy olyan ez, mint amikor valaki elhatározza az ötvenedik emeleten, hogy kiugrik az ablakon, hogy elege van az életből, fölösleges már élni. Tehát kiugrik az ötvenedik emeleten, és elkezd zuhanni. De mondjuk, a huszonötödik emeletnél azt mondja, hogy jaj, mégis élni akarok! Ez az, amikor az orvosok azt mondják, hogy rákos vagy. Én ott a huszonötödik emeletnél kezdek esni velük, és akkor beszélgetünk. Esetleg lelassul az ember, és esetleg bele tud valamibe kapaszkodni a tizedik emeletnél, és akkor ott tud lógni egy kicsit. De néha már akkora a lendület, hogy senki sem tudja elkapni. Hogyha az ötödik emeletnél jön rá, hogy jaj, nem akartam meghalni, hát akkor már túl késő.
 
Az igazi barát hajthatatlanul és kérlelhetetlenül arra bátorítja az embert, hogy reszkírozzon, hogy kockáztassa saját magát, és még az elviselhetetlent is elviselje. Mert csak akkor érti meg az ember, hogy mi az, ami benne elpusztíthatatlan, hogyha sokat szenved.
 
 
Ha vannak problémát jelentő dolgaink, amiket meg kell oldani, jobb nem elfelejteni, hogy két fej jobb, mint egy. (...) Ha önmagamban próbálom megoldani a problémáimat, akkor lehet, hogy lesznek vakfoltjaim, ahol nem látom azt, ami teljesen nyilvánvaló lenne valaki másnak.
 
 
Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, vagy úgy nőttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk.
 
 
A szeretet definíciója az, hogy a szeretet semmit sem kíván, a szeretet semmit sem akar.
 
 
Azt mondjuk, hogy valakit szeretünk, amikor valójában vágyaink vannak. A családban is a családtagok nagyon gyakran azt mondják egymásnak, hogy szeretik egymást, de tulajdonképpen elvárásaik vannak egymástól. Különben miért rettegnek nagyon sokan attól, hogy valaki azt mondja nekik, hogy szeretlek? Mert abban a pillanatban, amikor valaki azt mondja, hogy szeretlek, akkor tulajdonképpen valamit akar tőled. Nem adni akar, hanem kapni akar.
 
 
Nagyon gyakran megtörténik, ha az ember szerencsés, és rátalál valakire, mondjuk én férfi egy nőre, vagy te nő egy férfira, vagy nő nőre, vagy férfi férfira, aki valóban szereti - akkor lehet, hogy az első élmény abban a pillanatban, amikor rájövök, hogy most valakivel vagyok, aki tényleg szeret, a zokogás lesz. És a másiknak el kell fogadnia, hogy nem is tudja, hogy miért zokogok, de abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy hazaértem, vagy végre kaptam valamit, ami eddig nekem még soha nem volt, akkor az első élmény a zokogás. Ha ezt a párom el tudja viselni, akkor minden rendben van. Ha nem, akkor baj van.
 
 
El kell fogadni, hogy rettenetesen egyedül vagyok. Soha senkinek nem lesz az a tapasztalata, ami az enyém. Ha valakihez hozzáérek, megérintem, soha nem fogom tudni, hogy ő mit érez. Soha. És senki nem fogja tudni, hogy én mit érzek, mit gondolok, hogy nekem milyen a világ.
 
 
A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is.
 
 
Szerintem a szégyen a léleknek olyan fájdalom, mint ha egy vörösen izzó vasdarabot belenyomnának a húsomba. (...) Az a fájdalom, amit ez a vörösen izzó vas kelt a testemben, hasonló ahhoz a fájdalomhoz, amit a megszégyenítés kelt a lelkemben.
 
 
Száz-százhúsz évvel ezelőtt a házasságok átlagos hossza hét év volt - akárcsak manapság. Akkor azért, mert korán meghaltak az emberek, ma azért, mert el lehet válni. De szerintem ez mégis azt mutatja, hogy hét évnél tovább minek? Lehet, hogy a házasságot hét évre kellene kötni, bár lehet (...), hogy csupán egyetlen napra. És akkor egy nap múlva meg lehetne kérdezni mind a két felet: nos, még egy napot?
 
 
A legjobb mód, ahogy az ember tanul, az utánzás. A mimézis. De csak azokat akarjuk utánozni, és csak azokat tudjuk utánozni, akik cselekednek. Aki beszél, azt nem lehet utánozni, mert ha utánzol valakit, aki beszél, akkor csak beszélsz. Az pedig unalmas. Tanulni valakitől csak úgy lehet, hogy ha az a valaki cselekszik. És nem csak cselekszik, hanem örömmel csinálja azt, amit csinál, és boldogságot sugároz.
 
 
Nem lehet valakit megismerni, akit nem szeretek, és nem lehet szeretni valakit, akit nem ismerek.
 
 
A szeretet engedi, hogy a másik legyen. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen aki, ami.
 
Tudom, hogy úgy belenőhetek abba, aki valójában vagyok vagy lehetek, mint ahogy egy növény belenő abba a lénybe, akivé akkor válik, ha egy jó kertész neveli, aki érti a növényt. A növényt sem lehet megjavítani. Meg lehet adni a számára azt, amire szüksége van. Lehet, hogy több napsugárra van szüksége, lehet, hogy egyszerűen csak szeretni kell. Ha bajban lennék, akkor lehet, hogy nekem is csak egy olyan emberre lenne szükségem, aki szeretne. Ha megtalálnám, akkor sokkal jobban érezném magam, mint akkor, ha olyasvalakivel találkoznék, aki meg akar javítani. Aki meg akar javítani, az nem szeret. Ez biztos.
 
A szívinfarktus. (...) Ilyenkor nem az a baj, hogy az illetőt nem szeretik, hanem az, hogy ő nem talál senkit, akit szeretni tudna. Ilyenkor a szíve megreped az irány nélküli szeretettől.
 
Lehetséges, hogy te meg én egyek vagyunk. Ha azonban, ezt a te szavadra hiszem el, akkor a rabszolgád leszek, te pedig az uram és az effajta kapcsolat halálos.
 
A pszichiátria a világon mindenütt a rendőrség szerepét játssza. Visszatereli mindazokat, akik véletlenül rájöttek arra, hogy másként is lehet látni a világot, mint úgy, ahogy megtanítottak bennünket.
 
 
Szerintem a szeretet szépnek látja a másikat.
 
 
Szabadon választott rabszolgaság - ez a szeretet.
 
 
Tulajdonképpen ezért is van az, hogy egy idős, nagyon okos pszichoanalitikusnak, Wilfred Bionnak a halála előtt nem sokkal az volt az utolsó mondata, hogy csak az lépjen kapcsolatba, aki szeret viharos tengeren vitorlázni. És ezt azért mondta, mert nagyon sokan jártak hozzá, akik azt hitték, hogy ha egy párkapcsolat viharos, akkor valami baj van. De ő rájött arra, hogy a párkapcsolat nem lehet más, csak viharos. Vannak olyan tengerészek, akik szeretik, élvezik, és túl akarják élni a viharokat. Sőt, ő egyenesen azt mondta, hogy aki nem élvezi, vagy el akarja kerülni a vihart, az ne is legyen tengerész.
 
Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom.
 
 
Szerintem azért halnak meg az emberek, mert unatkoznak. Szerintem az unalom a legveszélyesebb betegség. Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. Abban a pillanatban, amikor vársz, akkor már ölöd magad. Én még csak egy hónapja vagyok itt Magyarországon, s én még ennyi embert várni sehol sem láttam, mint itt. Mindenki keres valakit, de soha senki sem talál rá. Én utálok várni, mert amikor az ember vár, akkor olyan, mintha fel lenne akasztva egy fogasra. Nem csinálhat semmit, csak vár, és az élete rettenetesen unalmas lesz. S ha az ember élete unalmas lesz, akkor meghal. Szóval, ha egy mód van rá, akkor ne várjatok.
 
 
Nagyon fontos, hogy milyen szavakat használsz, mert a szavaktól függ az, hogy hogyan hipnotizáljuk önmagunkat és másokat.
 
 
Nagyon nehéz elindulni az embernek a maga módján, hogyha mások várnak rá, hogy nahát, mi lesz?
 
 
Minden álom, amit az ember többször álmodik, nagyon fontos álom. Vannak olyan emberek, akik addig álmodják ugyanazt az álmot, amíg meg nem értik. Ez olyan, mint amikor valaki ír neked egy levelet, nem bontod ki, és újra jön a levél, és újra jön a levél, amíg végre kibontod.
 
 
A szokás az, hogy bár az út elágazik - azaz lenne egy pont, ahol választanom kellene -, mégis olyan gyorsan megyek, hogy nem is látom, hogy hogyan lehetne máshová menni.
 
A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, hogy én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vágysz, hogy meghaljak.
 
Hogyha egy marslakó lejönne és azt mondaná nekem, hogy sokat hall a depresszióról, és szeretné tudni, hogy élhetne ő át valódi, mély depressziót, akkor azt tanácsolnám, hogy éljen Magyarországon `56 előtt.
 
Ha elfogadom, hogy ügyetlen vagyok, mert kilöttyentem a kávém a szőnyegre, (...) akkor állandóan pirulhatok. A szégyen veszélye végtelen. De a valóság az, hogy a tetteim nem definiálnak engem. Én vagyok az, aki meggondolhatja magát, és legközelebb vigyáz arra, hogy a kávé ne löttyenjen a szőnyegre.
 
Szerintem a meditáció és a terápia között csak az a különbség, (...) hogy amikor meditálok, akkor tulajdonképpen megtanulom, hogy hogyan ne takargassam önmagam elől azokat a dolgokat, amiket gondolok, csinálok, érzek, ami bennem történik. Tehát átláthatóvá válok önmagam számára. Szerintem a terápia egy kicsit nehezebb, mint a meditáció, mert a terápiában átláthatóvá válok egy másik ember társaságában.
 
Miért rosszindulatúak az emberek egymással? Miért negatívak? Ez társadalmi szinten rettenetesen kártékony. (...) Majdnem mindenki, akivel beszélek, utálja a politikusokat, a hivatalokat, az államot, az intézményeket. Mindenki mindenkiről hazugságot tételez fel, gyanakvás van, mindenki azt hiszi, hogy akkor okos, ha rájön arra, hogy a másik hogy akarja őt átverni.
 
 
Amikor valaki bejön a szobámba, kezet fogunk és bemutatkozunk, ha csak a nevét tudom az illetőnek, akkor minden alkalommal, amikor a nevén szólítom, én úgy képzelem, hogy hívom. Mintha azt mondanám, hogy na gyere, gyere... Az ember nem mutatja meg önmagát úgy egyből, de ha azt mondom, hogy szeretettel várlak, türelmesen várlak, semmit nem fogok tenni ellened, nem foglak bántani, ártalmatlan vagyok, akkor az illető lassan megérkezik. De ha tizenöt percen belül egy címkét teszek rá, mondjuk azt, hogy depressziós vagy mániás vagy hisztérikus, mindegy, hogy mi a címke, abban a pillanatban tulajdonképpen az történik, hogy az illető tudja, hogy én őt már nem látom, ő már nem érdekel, ő már nincs meghívva, hogy megjelenjen előttem.
 
 
Nagyon fontos, hogy nem lehet valakit szeretni és közel kerülni hozzá annak a veszélye nélkül, hogy vége ne lenne a kapcsolatnak. Tehát, ha valahogy úgy rendezitek el a kapcsolatotokat, hogy biztos, hogy annak soha nem lesz vége, akkor az nem is lesz intim. Akkor az rabság. Minden, amit az ember annak érdekében tesz, hogy biztonságban érezze magát, rabbá teszi. Az élet akkor érdekes, amikor az ember 100%-ig veszélyesen él. Mert azt hiszem, már mondtam, hogy az élet veszélyes. A halál az teljesen biztonságos. Amikor már meghaltál, akkor már semmi nem fog veled történni. Legalábbis nem olyan dolgok, amiktől most félnétek. Tehát sajnos, azért lesz az életünk unalmas, mert biztonságossá akarjuk tenni. Akkor izgalmas az élet, amikor a veszély nagy.
 
 
A szeretet nem kíván semmit. Ami kíván valamit, az a vágy.
 
 
Az a bátorság, hogy az ember azt csinálja, amit akar, attól függetlenül, hogy mennyire fél. Tehát a félelem tulajdonképpen olyan lesz, mint az időjárás: hogy ha meg akarlak látogatni, akkor nem foglak fölhívni, hogy hát akkor most nem jövök, mert esik az eső. Akkor inkább esernyővel foglak, esernyőt fogok venni, és akkor is meglátogatlak, ha esik az eső.
 
 
Ami a gyerekkoromból kimaradt, az végérvényesen, örökre elveszett. Azt senki sem fogja utánam hozni, azért senki sem kárpótolhat.
 
Minél több tabut szeg meg az ember, annál érdekesebb lesz az élete...
 
„Aki bántja magát, az lehetetlenné teszi azoknak az életét, akik szeretnék szeretni őt. Ha lassan ölöm magam, akkor átkozott az, aki szereti a gyilkost bennem, de az is átkozott, aki cserbenhagy. Tehát gúzsba kötök mindenkit, aki a közelembe kerül.”
 
„A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet.”
 
„Egyszerűen el kell határozni, hogy az iránytű, amivel kijelöljük, merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytűt a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem.”
 
„A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom magam fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne.”
 
„Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.”
 
Ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor beteg leszek. Rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket! Ha van egy pont a pszichénkben, ahol valami baj van, akkor megbolondulhatunk a testünkben vagy megbolondulhatunk a lelkünkben. Nagyon sokan inkább a testünkben bolondulunk meg, mint a lelkünkben. A mi társadalmunkban kevésbé szégyenítik meg az embereket, ha a testükkel van valami baj, mint akkor, ha a lelkükkel.
 
Feldmár András A tudatállapotok szivárványán címú könyev itt olvasható teljes egészében:
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

Honlap készítés ingyen

Asztali nézet