Rudolf Steiner: A tudati lélek korának története: Dornach, 1918

SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG

Éppen a francia lényiségben fejlődik ki a 30 éves háború zűrzavarából nemzeti alapon az, amit az államgondolat megerősödésének nevezhetünk. Amikor az államgondolat megerősödését kívánjuk tanulmányozni, ezt a francia nemzeti állam létrejöttének, magas fényre emelkedésének és lehanyatlásának XIV. Lajosnak stb. a példáján – a példa azonban meglehtősen egyedülálló – tehetjük csak meg. Látjuk, ahogyan e nemzeti állam kebelében a személyiség olyan messzemenő emancipációjára szolgáló csírák fejlődnek ki, amely a a Francia Forradalom által van megadva. Ez a francia forradalom az emberi élet három – lehet mondani – legjogosultabb impulzusát hozza felszínre: a testvériség, a szabadság, az egyenlőség impulzusát. Más alkalommal vázoltam már egyszer, a tulajdonképpeni emberi fejlődéssel mennyire ellentmondó módon lépett fel a Francia Forradalomban ez a hármasság:

testvériség, szabadság, egyenlőség

Ha az emberi fejlődéssel számolunk, akkor erről a háromról, testvériségről, szabadságról, egyenlőségről anélkül, hogy valamilyen vonatkozásban az emberi természet három tagjáról ne szólnánk, nem lehet beszélni. Az emberek testi együttélésére vonatkozólag az emberiségnek a tudati lélek korszakában ( a XV. Század óta)  lassanként egy testvéries elemhez kell felemelkednie. Egyszerűen kimondhatatlan szerencsétlenség és fejlődésbeli visszavetés volna, ha az atlantiszutáni 5. korszak a tudati lélek korszakának a végén az emberek között ne fejlődött volna ki legalább magas fokáig a testvériség. A testvériséget azonban akkor érthetjük csak meg helyesen, ha azt az emberi testnek az emberi testhez a fizikai létben való együttélésére alkalmazva gondoljuk: Amikor azonban a lelkihez emelkedünk, akkor lehet szó a szabadságról. Mindig is tévedésben élünk, ha azt hisszük, hogy a külső testi együttélésben van meg a lehetőség valamiképpen a szabadság megvalósítására: a szabadság azonban lélektől lélekig valósulhat csak meg. Nem szabad az embert kaotikusan valami zagyvalék egységnek felfogni és utána testvériségről, szabadságról és egyenlőségről beszélni, hanem tudni kell, hogy az ember test, lélek, szellem szerint tagolódik, és tudni kell: a szabadságot akkor érik el az emberek, ha lélekben akarnak szabadok lenni, és egyenlőek a szellem vonatkozásában lehetnek az emberek. A szellem amely sprirituálisan ragad meg bennünket, mindenki számára ugyanaz. Azáltal törekszünk reá, hogy az ötödik korszak, a tudati lélek, a szellem-én (manasz) felé tart. És erre a szellemre vonatkozólag, amely felé törekszünk, egyenlőek az emberek, pontosan úgy, mint ahogyan a szellemnek ezzel a lehetőségével tulajdonképpen összefüggésben áll a nép mondás: „A halálban mindenki egyenlő.” Ha azonban a testvériséget, a szabadságot és egyenlőséget nem erre a három differenciált lelki tagra osztják el, hanem keverékszerűen össze-vissza dobálják, és egyszerűen azt mondják, az ember éljen testvériesen a földön, legyen szabad és egyenlő, akkor ez csak zűrzavarba vezet.

Szimptomatikusan vizsgálva tehát, hogyan is látjuk a francia forradalmat? Éppen szimptomatikusan vizsgálva mutatkozik rendkívűl érdekesnek a francia forradalom. Azt rajzolja fel – bizonyos értelemben jelszószerűen és zagyvalékosan, az egész emberre különbségtétel nélkül ráhúzva- amit a szellemi emberiségfejlődés valamennyi eszközével a tudati lélek korszakának lefutása alatt, 1413-tól a 3573. évig – tehát 2160 év alatt (Halak korszak) fokozatosan kell kifejlesztenünk. Az a feladata ennek az időszaknak, hogy a testek számára a testvériséget, a lelkek számára a szabadságot, a szellemek számára az egyenlőséget szerezze meg az ember e korszak során. Azonban ennek belátása nélkül, tumultuózusan, mindent összevissza dobálva, jelszószerűen lép fel az 5. atlantisz utáni korszaknak ez a legbensőbb lelki eleme, a francia forradalomban. A három szóban az atlantiszutáni 5. korszak lelke meg nem értetten áll ott. Ez áll ott, ezért képtelen egyelőre külső szociális testhez jutni, alapjában véve zűrzavarból zűrzavarba vezet. Képtelen külső szociális testhez jutni, azonban rendkívül jelentősen, követelő lélekként áll ott. Azt kellene mondani. Mindaz a benső, amit ennek az atlantiszutáni 5. korszaknak magába kell majd foglalnia, megértetlenül áll ott és nincsen külső oldala. De éppen itt valami szimptomatikusan hallatlanul jelentős körülmény lép fel.

Látják, amikor valami, aminek a teljes elkövetkező korszakra kell majd eloszolnia, kezdetkor, szinte tumultuózus módon lép fel, az igen messze távolodik el attól az egyensúlyi helyzettől, amelyben fejlődnie kell az emberiségnek, s azoktól az erőktől, amik vele születtek az emberrel azáltal, hogy ős-saját hierarchiákkal függenek össze. A mérleg szára igen erősen egyoldalúan leng ki. A francia forradalom révén a mérleg szára luciferi-arimáni módon igen erősen lendült ki az egyik oldal, nevezetesen a luciferi oldal felé. Ez ellen kilengést kelt. Így a képiesnél is erősebben, imaginatívan beszélünk….emellett azonban a kifejezést ne szűkítsük túlzottan le és mindenekelőtt nm szabad a dolgokat szó szerint venni. Abban, ami a francia forradalomban lépett fel, abban az atlatiszutáni 5. korszak lelke van meg bizonyos értelemben, de a társadalmi test nélkül, a testiség nélkül. Absztrakt, pusztán lélekszerű, a testiség felé törekszik. …ennek azonban évezredek során kell majd megtörténnie, - legalábbis századok során. De mivel a fejlődés mérlegének egyik serpenyője, egy ellentétet hív létre. És mi lép a színre? Egy másik oldalbeli véglet. A francia forradalomban minden tumultuózus módon zajlik, minden ellentmond az emberi fejlődés ritmusának. Amennyiben a másik oldalra lendül, belép valami, amikor minden – méghozzá most nem a középső egyensúly helyzetben, hanem erősen arimáni-luciferi értelemben- nos ismét az emberi ritmusnak felel meg, a személyiség személytelen követelésének. Napóleonban az a test áll szembe utólag, amely teljesen az emberi személyiség ritmusa szerint, most azonban a másik irányban tartó kilengés szerint van megalkotva, hét év uralkodás, tizennégy év ragyogás, Európa nyugtalanítása, felemelkedés, hét év hanyatlás, amelyből csak az első esztendőt használja arra, hogy ismét Európát nyugtalanítsa, - azonban abban a ritmusban szigorúan megmaradva, 1X7  majd 2X7 majd 1X7. Szigorúan hétéves ritmusokban zajlik le, 4X7 év, ritmusban végighaladva.

Valóban sokat fáradoztam, hogy megtaláljam Napóleon lelkét. Tudják, hogy ilyen lelki tanulmányokat a szellemi kutatás eszközeivel a legkülönbözőbb módokon végezhetünk. Derekas fáradozást igényelt, hogy Napóleon lelkét például Napóleon halálát követően követő további útján valóban megkeressem –képtelen vagyok megtalálni és nem hiszem, hogy valamikor is megtalálhatom, ugyanis valószínűleg nem áll rendelkezésre. És biztosan ez ennek a Napóleon életnek a rejtélye, amely mint egy óra jár le, mégpedig hétéves ritmus szerint, és amelyet akkor érthetünk meg igazán, ha egy olyan életnek, mint az első Jakabénak, a tökéletes ellentétjének tekintjük, vagyis a francia forradalom absztrakciójának az ellentétének tekintjük.  A forradalom teljesen lélek, test nélkül. Napoleon pedig teljesen test lélek nélkül – olyan test azonban, mely a kor valamennyi ellentmondásából van összekotyvasztva. Az újabb kori fejlődésbeli szimptómák egyik legnagyobb rejtélye húzódik meg ebben a különös összeállításban: A forradalom és Napóleon. Olyan ez, mintha egy lélek meg akart volna testesülni a világban – és testetlenül jelent meg, és a 18 század forradalmárai között zsibongott, azonban képtelen volt testet találni – és csak külsőleg közeledett hozzá egy test, amely pedig nem tudott lélekre találni: Napóleon. Kedves barátaim az ilyen dolgokban több rejlik, mint elmés célozgatások, vagy jellemzések: ilyen dolgokban a történelmi létesülés-alakulás jelentős impulzusai rejlenek. Mindenesetre szimptomatikusan kell a dolgokat vizsgálni.